Legelső

Ha jól emlékszem, kilenc éves voltam, amikor az egész elkezdődött. Egyre nehezebben aludtam el, és folyamatosan egy férfi káromkodott a fejemben. Olyan szavakat mondott, amit senki sem használt a környezetemben, és magamtól nem igen ismerhettem.
Tegyük hozzá, hogy ez 2001-ben volt. Akkor még nem volt olyan gyakori az internet elérés, (legalább is nekünk még akkor nem volt) és filmekben sem hallhattam azokat a szavakat.

A lényeg, hogy napokig, hetekig nem tudtam rendesen aludni. Magát az embert, aki mondta a szavakat nem láttam, csak a hangját hallottam. Reszelős férfihang volt, kicsit rekedt, eléggè mély. Egyik nap már nem is bírtam elaludni, ezért elmondtam anyának, hogy egy bácsi a fejemben nagyon csúnyán beszél.
Anya, mint ilyen esetben jobb híjján, azt tanácsolta, hogy szóljak rá a hangra, hogy hagyjon békén. Menjen el, és ne mondjon nekem ilyeneket.

Becsuktam a szemem és ráparancsoltam a hangra, hogy hagyja abba a szitkozódást. Kislány vagyok még, és ezek engem nem érdekelnek.
A hang elhallgatott és a mai napig nem jött elő többet. Nagyon örültem neki, szinte meg is feletkeztem róla.

Tíz év telt el, én pedig tizenkilenc lettem. (Nem mellesleg édesanya is, de ez már egy másik történet.) Anyai nagymamámnál töltöttem egy napot, akit már nagyon régen nem láttam. Mikor a kisfiam és a párom is elaludtak, kimentem a konyhába a mamával beszélgetni. Szóba került minden, ami ilynenkor csak szóba kerülhet. Egészen hajnali háromig beszélgettünk.

A beszélgetést egy sor káromkodás zárta le. Ugyanazok a szavak, ugyanabban a sorrendben hangoztak el, mint ahogy azt tíz évvel azelőtt hallottam a fejemben. Mint a vulkán, törtek a felszínre a rég elfelejtett szavak. Kikerekedett szemekkel néztem a mamámra és megkérdeztem, ki szokta ezeket a szavakat mondani. Annyit mondott, hogy a mostohapapám.

Tudni kell, hogy 1995- ben halt meg. Én sosem találkoztam vele. Bár akkor már három éves voltam.

Igaz, kellett tíz év, hogy kiderüljön, mégis ezt tartom a legelső élmènyemnek a túlvilággal.